Tizenegyezer hallgató vesz már részt a kadét képzésben

Tizenegyezer hallgató vesz már részt a kadét képzésben, ismertette a jelentős fejlődést tükröző számot dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövet-ség (HS) elnöke a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövet-ségével (az MTTOSZ-szel) közösen rendezett konferencián. A kadét program 2017-es indulása óta 3-ról 159-re nőtt azon középiskolák száma, ahol kadét képzés folyik.

A Milton Friedman Egyetemen szerdán rendezett program előadói a technikai sportok szerepét tekintették át a honvédelmi nevelés szemszögéből. Dr. Borbély Attila, az MTTOSZ elnöke a konferencia témái kapcsán kiemelte, hogy a jövő új kérdése a mesterséges intelligenciát használó rendszerek és eszközök használatára való felkészülés, majd ezen technikák tudatos használatának elsajátítása. Dr. Garamvölgyi László a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács képviseletében a veszélyek megelőzésére hívta fel a figyelmet, mint a bűnmegelőzés legelső lépcsőfoka. E veszélyek feltárása ma már elképzelhetetlen intelligens drónok nélkül.

A honvédelmi neveléshez a lövészet kiemelkedő hozzájárulást nyújt. Ennek dinamikus változata ugrás szerű fejlődésnek indult hazánkban is a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség (MDLSZ) jóvoltából – ismertette dr. Fábián Lajos, a szövetség elnöke. A honvédelmi táborok iránti növekvő érdeklődés, a honvédelmi jellegű versenyek résztvevői számának folyamatos emelkedése biztató jele a jövő fiataljainak honvédelem iránti erősödő fogékonyságára – emelte ki dr. Nébald György, a HS általános alelnöke. Bozó Tibor altábornagy, miniszteri tanácsadó zárszavában a konferencia által érintett témák kiemelkedő fontosságát hangsúlyozta napjainkban, amikor háborúk zajlanak szerte a világban és már a közvetlen közelünkben is. A haza szeretetének szolgálatára fel kell készülni, amihez a konferencia témái komoly hátteret adnak. A honvédelmi sportok támogatása, népszerűségének erősödése egyben az ország védelmi képességének erősödését is szolgálja.

A konferencia résztvevői ízelítőt kaptak az igen különleges, a légtérben zajló drónfoci sportágból is.

Kapcsolódó anyag: HS-MTTOSZ november 13-i konferenciájának MTTOSZ elnöki prezentációja