Általános tájékoztatás az „MTTOSZ 2023. évi virtusvetélkedője” elnevezésű verseny lebonyolításáról

Mint ismeretes, 2017. évben megalakult a Honvédelmi Sportszövetség, melynek az MTTOSZ alapító tagja lett. Elnökünket, Prof. Dr. Borbély Attilát megválasztották az új szervezet alelnökének és egyúttal tagozatelnöknek. A HS egyik fontos feladata a fiatalok honvédelmi ismereteinek bővítése, valamint a sportot szerető lakosság, különböző honvédelmi és küzdő sportokkal való megismertetése és megszerettetése.

Szövetségünk élni kíván az új lehetőségekkel, és az elmúlt években megkezdett változtatásokat tovább fejlesztve, a HS szempontjait figyelembe véve, látványosabb és színesebb programokat tervez 2023-ban összeállítani.

A virtusvetélkedő 2023. augusztus 26-án, szombaton 10 órától kerül megrendezésre ez alkalommal is Budapesten, Kőbányán, a Kocsis Sándor Sportközpont Ihász utcai sporttelepen (1105 Budapest, Ihász utca 24.) Partnereink, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Magyar Autóklub, valamint Kőbánya Önkormányzata és a Kőbányai Sportszövetség aktív közreműködésével szeretnénk sikeres rendezvényt szervezni. A verseny helyszínét a Kocsis Sándor Sportközpont vezetése biztosítja. Az eredményhirdetésre terveink szerint 14:30-kor kerül sor.

A csapatok nevezési díja 12.000 Ft, mely összeg tartalmazza a csapatok részvételét a versenyen, a díjazás részbeni költségeit, és a csapattagok, valamint 2 vezető (10 fő) egy tál meleg étel, 500 Ft értékű ebéd hozzájárulását is. Az ebédhez való hozzájárulás másik részét a rendező MTTOSZ viseli. A csapatok ezen felül természetesen rendelhetnek plusz adagokat, teljes áron, ami 1.000 Ft/adag árat jelent. Kérem, a nevezéssel együtt szíveskedjenek jelezni, az ételek konyhai előkészítése miatt, hogy mennyi plusz adagot kívánnak majd rendelni.

Budapesten és környékén a versenyt követően, kiváló szórakozási lehetőségek kínálkoznak a résztvevő és a hétvégére ottmaradó csapatok számára. Jó időnk lesz!

Várjuk a csapatok jelentkezését, a részvételi szándékot augusztus 15. kedd-ig kérjük az mttosz@mttosz.eu e-mail címre megküldeni.

Kapcsolódó anyag: előzetes aktuális program